7/26/2016 0 Comments Cork Blog - 2.rész: Kezdetben vala Angela ... aztán Damien ... aztán valahogy egy kocsmában kötöttünk ki …Kezdetben … ismerkedés volt. Naná, mi más, az első napot azzal kezdtük, hogy mindenki bemutatkozott. Nagyjából belőttük, ki mennyire tud angolul – sajnos mindig van olyan résztvevő, akiről fogalmam sincs, hogy lehet angoltanár, ha nem igazán tudja a nyelvet … de legalább igyekszik. Aztán van, aki viszont valahogy csak be van ijedve, ha nála jobban tudóval van együtt, ezért hajlamos belezavarodni a mondandójába … de legalább ő is igyekszik. Aztán van olyan, aki jól tud és ebből kifolyólag lenézi azt/azokat, akik kevésbé, és nem nagyon akar velük beszélgetni … na ő nem nagyon igyekszik, viszont annál inkább előadja magát. Énvelem akart beszélgetni, bekerültem az „elitbe” nála, vegyem ezt megtiszteltetésnek? És ugyanakkor ne beszélgessek én se a többiekkel? Hát, néha nehéz mit kezdeni az ilyen elitista emberekkel… Angela, a tanárunk, mindenkit a helyén tudott kezelni, akinek arra volt szüksége, hogy biztatást kapjon ahhoz, hogy folyékonyan tudja mondani a mondandóját, az megkapta, akinek a feladatok megértéséhez is segítség kellett, arra ilyen szempontból is odafigyelt, szóval mindenki megkapta, ami neki jár. A nyelvi fejlesztés tartalom-alapú volt. Nagyon kevés tisztán nyelvtani feladat volt, vagy tisztán szókincsfejlesztés vagy más, úgynevezett nyelvoktatás. Az ír kulturális ismereteken keresztül kaptuk a nyelvi „inputot” is. Kezdtük egy kvízzel az ír kultúrával kapcsolatban, hát voltak érdekes kérdések, pl. hogy kik a legfontosabb pártok az országban, hogy mondják a miniszterelnököt írül, meg hasonlók. Hát sajnos kiderült, hogy nem sokat tudunk az országról, ahova jöttünk. 25 kérdésből 5-re tudtam csak helyesen válaszolni, néhányra részben, főleg azokra, ahol volt miből kiválasztani a helyes választ (néha bejött a tippem). Szóval volt mit megbeszélni. Megtudtam, például, hogy az. N.C.T. rövidítés nem a National Council for Triangles (Nemzeti Háromszög Tanács – kínomban ez volt a tippem) rövidítése, hanem a National Car Test-é – a „nemzetit” eltaláltam. Ezután három csoportra osztott minket és kiküldött a város három különböző részét felfedezni egy feladatlappal. Kasia és Marc volt az én csoportomban és főleg az egyetemmel kapcsolatos információkat kellett begyűjtenünk. Megtudtam például, hogy a formális logika atyja, George Boole itt volt matematika professzor. Az egyetemi könyvtár ma az ő nevét viseli. Aki viszont átmegy az udvaron és nem kerüli meg a füves részt, az számítson rá, hogy megbukik a következő vizsgán! :) Az egyetem épületének egyik folyosóján pedig úgynevezett Ogam-kövek vannak kiállítva, melyeken rovásírás-szerű bevésések vannak. Ezek az ősi kelta írásjelek, és a kövek valószínűleg a területek tulajdonosának nevét voltak hivatottak viselni. Na persze a „kincskeresés” után egy kocsmában kötöttünk ki, ahol meg is ebédeltünk és jót dumáltunk. Őszintén szólva ekkor már jobban érdekelt minket a csevegés az élet mindenféle dolgáról, mint a másnapi prezentáció megbeszélése. Délután Kasiával elbuszoztunk a közeli Blarney faluba, ahol megnéztük a vár romjait, a híres Blarney-követ azonban nem csókoltuk meg. A legenda szerint, aki megcsókolja, azt ékesszóló lesz. Churchill megcsókolta, de nem tudom ezért volt-e olyan jó szónok. Viszont ír helybéliek azt mondják, hogy az írek lepisálják a követ. Na ezt se nagyon hiszem el, de őszintén szólva többezer ember csókol rá mindenféle bacit naponta – kösz nem, elég jó dumás vagyok így is.
Este a „Spailpin Fanac” nevű kocsmában bandáztak a nyelviskola diákjai, ahol élő zene is volt, ír népzenét játszottak. Megkóstoltam a „Stag Bán” (Fehér szarvasbika) nevű fehér sört, ami nagyon finom volt, és megismerkedtem mindenféle nemzetiségű diákkal. Másnap a tanteremben újra összejöttünk és minden csoport előadta, mit fedezett fel előző nap a városról. Megtudtuk a többiektől például, hogy Cork ír neve Corcaigh, és azt is, hogy van elég híres dal, ami a városról szól, az „On the Banks of My Own Lovely Lee”, a folyó ugyanis, amire város épült, a Lee. Két ágra válik szét, az északi és a déli csatornára, köztük a belváros magába foglaló szigettel, majd később a két ág újra egyesül és úgy ömlik a tengerbe. A dal: Ezután az ír irodalommal ismerkedtünk meg. Felírtam pár jó könyvet magamnak, majd néhányat be is szereztem egy antikváriumban potom pénzért a következő napokban. Délután Damien tartott nekünk előadást az ír közoktatási rendszerről, amit mindjárt meg is kritizált rendesen. Viszont egy nagyon fontos dolgot kiemelt és szerintem ez tök jó dolog: az úgynevezett „transition year” (átmeneti év). Ez azt jelenti, hogy a diákoknak egy tanévben van lehetőségük dolgozni néhány hónapig, amikor kipróbálhatják magukat, belenézhetnek különböző munkakörökbe és az sokat segít nekik a pályaválasztásban és szereznek a való élettel kapcsolatos tapasztalatokat. Szerdán az ír étkezési szokások volt a téma. Na itt volt konkrét szókincsfejlesztés: mindenféle ennivaló. Számomra például tök ismeretlenek azok a tengeri herkentyűk, amiket ők természetes módon ismernek és fogyasztanak. Nagyon jó feladattípusokat hozott Angela: csoportosítás, párosítás: az étel elkészítésével kapcsolatos igét a főnévvel, sorbarendezés: recept utasításai, idiómák szavainak csereberélése, illetve párosítása jelentésükkel, „rush race”: étlaphoz kapcsolódó kérdésekkel, hallás utáni értés: a tökéletes ír kávé elkészítéséről szóló video alapján. Élveztük ezt a délelőttöt. A téma megkoronázása, mondhatnám úgy is, hogy a „puding próbája” pedig ezután következett: ír ételkóstolás. De ne kis falatkákra gondoljunk, hanem egy komplett és bőséges ebédre, ami állt először egy füstölt lazac salátából, marhapörköltből, majd almás morzsasütiből sodóval. Hát az a marhapörkölt, az nagyon finom volt! Nyami, most is összefut a nyál a számban. A többi is igen ízlett egyébként. Ebéd közben beszélgettünk és Damientől megtudtuk, hogy az írek mit mondanak „nem” helyett: „I will, yeah.” (Ez kb. a „jaj, ne, muszáj?”-nak felel meg, csak pozitív.) Hát igaz, ami igaz, nagyon segítőkészek és barátságosak az írek, megszerettük őket. Délután Damiennel elmentünk a városi múzeumba és még pár helyet megmutatott nekünk a városban. Hatalmas tudásanyag birtokában, csak úgy ömlött belőle a sok érdekesebbnél érdekesebb információ, ráadásul még vicces is volt az öreg, nagyon megszerettük. Este a kimentünk a tó (Lough) partjára, ahol Ceili volt, azaz hagyományos ír táncház. hihetetlen, de kb. 70-80 évesek voltak a bácsikák, nénikék, akik tanították a tömeget és természetesen élő zenére ment az egész. Számomra mindig kaotikus az ilyesmi, mert a lépések mini-koreográfiát alkotnak, amibe jól bele lehet keveredni ezért a tömeg egy idő után csak össze-vissza ugrabugrál. De azért jó volt. Utána Kasia, Eneko és én elmentünk egy kocsmába, ahová szintén élő zene volt hirdetve, de mint kiderült, a program aznap este elmaradt. Kasia azonnal el akart menni, de mondtam neki, hogy itt helyiekkel beszélgethetünk, hát maradtunk. És úgy is lett – és mi lettünk a műsor aznap este, de a részleteket inkább nem fedem fel. A lényeg, hogy jól éreztük magunkat hajnalig …
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
Lepold Ágnes blogja
Ebben a blogban személyes élményeimet osztom meg az olvasókkal. Kirándulások, élmények, szabadidő, stb. Archives
August 2018
CategoriesAll Blog Comenius Család Iskola Kirándulás Kirándulás New Trip |