Vasárnap Katerinával és Mateusz-szal felkerekedtünk és elvonatoztunk a közeli North Berwick-be, ahol két célunk volt: a Scottish Seabird Centre, ahonnan madárnéző hajókirándulások is indulnak, és a Tantallone vár. Az elsőt hamar megtaláltuk, útközben már láttunk kis csért és szürkegémet is, meg persze sirályokat, de azokat lassan már észre sem vettünk, annyi van belőlük. A látogatóközpontba és a madárnéző hajókirándulásra is vettünk jegyet. A látogatóközpont is nagyon jó, interaktív, a webkamerákon keresztül jól megfigyelhetők a különböző tengeri sziklákon fészkelő madarak, szulák, alkák, lundák, stb. Filmeket is lehet nézni, és persze vannak a gyerekek számára is foglalkoztató pontok. A teraszra is ki lehet menni, ahol távcsövek vannak felállítva és azokkal is lehet madarakat megfigyelni. A kávézóban meleg ételt is lehet enni, környezetbarát az egész és önkéntesek dolgoznak benne, szóval minden kávéval a madarak védelmét támogatják a látogatók, csakúgy, mint az ajándékboltban, ahol vettem „Puffin Poo” nevű édességet, azaz lunda kakit.
Csak közben már nemcsak a nadrágom szára volt csuromvizes, hanem a skót esőt már a cipőm sem bírta és elkezdtek buborékok jönni belőle - kifejlődött rajta egy lyuk. A golfozók segítségével végül eljutottunk a pálya szélére, ahol az orszáutat szerettünk volna megtalálni, de áthatolhatatlan fűdzsungel és egy árpaföld állta utunkat. Elbaktattunk hát a szakadó esőben a golfpálya szélén a bejáratáig, onnan már rendes utcán közlekedve visszajutottunk North Berwick központjába, a kocsmába, ahol kicst megvígasztalódtunk.
Ja, a Tantallone várat nem találtuk meg, de annyira messzire kerülhettünk tőle a golfpályán való sétálgatás miatt, hogy esélytelen volt a dolog. Már úgysem lett volna nyitva, mint utólag megtudtuk. Ennek ellenére is nagyon szép napunk volt, sok élménnyel gazdagodtunk, feltöltődve értünk haza.
0 Comments
Továbbindultunk egy kis tengerparti faluban Obanba, ami nagyon aranyos kis település, csak mihelyt kiszálltunk, máris zuhogott az eső. Katerinával és Mateusz-sal bementünk egy hal étterembe, ahol nagyon finom grillezett lazacot ettem és teáztunk. Egyébként mihelyt elhelyezkedtünk, kint kisütött a nap… Kicsit megmelegedtünk, majd sétáltunk egyet a tengerparton. Katerina szeretett volna fókákat látni és a közelben van is egy nagy fókapopuláció egy szigeten, de itt az obani kikötőben egy se volt. Láttunk viszont egy fekete lumma párt, akik a kikötő falában, egy lyukban fészkeltek.
Eredetileg a Loch Lomondhoz is el akartunk menni, de sajnos egy földcsuszamlás miatt lezárták az utat, nem lehetett arra menni, ezért a Loch Awe-hoz mentünk. Ez is szép volt, elég hosszú is, csak sajnos a parkolót már bezárták (!) ezért csak az út szélén tudtunk megállni, nem tudtunk hosszabb időt nézelődni. Az első héten néha nem teljesen volt világos számomra, hogy miért azt tanuljuk, amit, illetve, hogy valóban ránk szabták-e ezt a kurzust. Persze volt pár dolog, ami tetszett és itthon is kipróbálom majd. Cameron minden nap elküldte nekünk a ppt prezentációját, amivel aznap foglalkoztunk. A témák tartalmát is röviden vázolom, valamint egy-két megjegyzéssel kiegészítem: „Classroom management” (a tanóra megszervezése):
Potenciális problémák:
Tanulási stílusok és különböző intelligenciák:
Rövid próbatanítás, „how to … ?” címmel:
Weboldalak, melyek hasznosak lehetnek számunkra:
Nyelvi egyszerűsítés a CLIL számára:
Projekt munka:
„Firing questions”, azaz kérdés-zápor a tanárra:
Agnessel sok elméletet vettünk illetve kipróbáltunk többféle feladattípust. Ezek esetében sem mindig értettem, hogy hogy jönnek a CLIL-hez például a ismerkedős játékok, és a szaktárgyi órán való hasznosításukról egyáltalán nem beszéltünk. Nála is volt, sőt az ő óráin talán még inkább, hogy azt éreztem, az angol nyelvtanítás metodika, nem pedig szaktárgyi CLIL módszertan. A többiek is így voltak ezzel, szóval nem egyedül az én véleményem. Témáink és hozzájuk kapcsolódó jegyzeteim, megjegyzéseim:
A jó tanár ismérvei:
A tanár szerepei:
Agnes sokat használta a „hard”, illetve „soft” CLIL fogalmakat, amit nem magyarázott meg és a cikk felületes elolvasása után sem volt számomra ez világos, de aztán itthon újraolvastam és megvilágosodtam (az ábra mellé már itthon került be kézírással), valamint az is megerősödött bennem, hogy miért nem volt igazán ránk szabva ez a kurzus. Hát azért, mert nem a szaktantárgyát angolul oktatni próbáló „hard-cliles” megközelítésből szóltak hozzánk a tanárok – nem is tehették, hiszen egyiküknek sem volt olyan tapasztalata, hogy tantárgyát valamilyen idegen nyelven valaha oktatta volna! Inkább a skála „soft-cliles” végét próbálták nekünk nyomatni, ami pedig inkább az angol nyelv tanítás tartalom alapon (a cikk szavaival élve „content-based ELT”). A tanfolyamon végig érezhető volt az az ellentmondás, de leginkább Agnes óráin, mert nála szinte nem is esett szó arról, hogy a különböző feladattípusokat hogyan lehet alkalmazni a szaktárgyi órán. Ehhez kellett volna több idő, de általában nagyon hajtott minket, gondolom minél nagyobb tananyagot el akart velünk végezni, csak sajnos nem azt, amire nekünk szükségünk lett volna. A következő feladat, amit csináltatott velünk, viszont jó volt! CLIL-kísérlet:
Kakukktojás (odd-one-out):
Futva diktálás (Running dictation):
Mikro-tanítás:
8/11/2018 0 Comments EDINBURGH BLOG/2. – Hosszú séták és nagyszerű látnivalók ingyen (július 24.-27. kedd-péntek)Kedden iskola után elrohantam a Canongate-re a suli főépületébe, ahol Katerináék órái még tartottak és bepofátlankodtam megkérdezni, hogy akarnak-e jegyet a Royal Military Tattoo-ra. Házinénim ugyanis felvilágosított, hogy bár a jegyek nagyon drágák, van egy előzetes műsor csütörtökön, ami féláron megy, ugyanis beengedik rá a fotósokat, akik ott futkosnak majd és a végén lesz egy evakuálási próba, a műsor viszont ugyanaz. Azt tudtam, hogy Katerina szívesen jönne, de többen is mondogatták bizonytalanul, az interneten viszont azt láttam, hogy a legtöbb szektorban már elfogytak a jegyek, szóval sietnünk kell, ha be akarunk jutni. A csoportjuknak éppen Agnesszel volt órája, de beengedett. Azt mondták, hogy a 22.50 font áron kapható jegyet vegyem, de a jegyirodában – ami a Waverley mellett van – már csak olyan jegyek voltak ezen az áron, ahonnan nem lehetett tisztán látni a kordonok és szektorok közötti kerítések miatt, valamint hét jegyet nem is tudtak volna nagyjából egy helyen adni. Ezért vettem oda ötöt, és kettőt az eggyel magasabb árkategóriájúból (36 font), ahonnan viszont garantáltan jó a rálátás a menetre. Katerina vállalkozott rá, hogy odaül velem. Ezután szerettem volna elmenni a Hollyrood palotába, ami az utca végén van, de mire odaértem, már elmúlt fél öt, és bár hatig vannak nyitva, fél öt után már nem lehet bemenni. Csalódottan fordultam vissza és sétáltam egy nagyot a városban (ekkor készült az előző bejegyzés képei közül is néhány.) Ez a palota lett volna az egyetlen olyan látnivaló ebben a négy napban, ahol belépőt kellett volna fizetni, mert amiket ezután néztem meg, azok mind ingyen látogathatók.
A képek forrásai: https://www.nationalgalleries.org/search/artist/sir-henry-raeburn https://www.nationalgalleries.org/art-and-artists/5688/william-chalmers-bethune-1744-1807-his-wife-isobel-morison-1760-1850-and-their-daughter-isabella https://www.nationalgalleries.org/art-and-artists/159116/monarch-glen#related-media-anchor Este Katerinával és Mateusz-sal sétáltunk a környéken egyet. Először Costorphine-ban, ahol van egy kis park, nem messze tőle régen volt egy kastély is, de az már nincs meg. Viszont találtunk egy nagyon érdekes építményt, amit galambok tartására használtak és az 1500-as években építettek. Egy jó magas, kerek, torony-szerű építményről van szó, egy kis ajtócska van alul, felül pedig kirepülhettek a galambok. Ezután tovább sétáltunk a környéken és Clermiston felé vettük az irányt, ahol a parkot szerettük volna megtalálni, de először egy magán parkba sikerült betévednünk, melynek közepén egy szép, nem nagy, kastély-szerű épület állt. Aztán megtaláltuk az igazi közparkot is, ahol rengeteg virág volt és egy olyan faragott padra ültünk le, amin különböző állatok voltak megformázva. A nap lezárásaként a helyi kricsni felé vettük az irányt, ahová Mateusz már nem jött velünk, mi ketten viszont folytattuk missziónkat, hogy skót söröket ismerjünk meg. Ennek eredménye volt, hogy megismerkedtem a McEwan’s 70-vel, valamint a helyiekkel sokat beszélgettünk. A brit biliárdot is megnéztük, amit sokkal kisebb asztalon, kisebb golyókkal játszanak, mint az általunk ismert változatot. Mint "magyar" is bemutatkoztam - a szinte mindig nálam lévő Rubik-kockát összekevertettem velük és kiraktam a szemük láttára. Egyébként elég csendes volt a hely, hiszen hétköznap volt. Katerina könnyen hazagyalogolt onnan, én pedig buszra szálltam és néhány megállót utaztam hazáig.
Hogy Mateuszt hol vesztettük el, arra nem emlékszem, de az biztos, hogy este már csak ketten voltunk Katerinával (és nem kocsmáztunk előtte), de kipróbáltuk a villamost együtt. Én már azzal jártam reggel és elég jónak tartottam. Az 1-es busszal neki is elérhető volt, ezért megnéztük visszafelé. Saughton - amit a helyiek "szókton"-nak ejtenek - megállójánál szálltunk le és az 1-es buszra szerettünk volna felszállni, de nem voltunk biztosak benne, melyik megálló van nekünk "irányban" meg nem is nagyon akart jönni. Jött viszont két helyi fiatal nő, akiket megkérdeztünk, ők megmutatták a megállót és mondták, hogy várhatunk, ha akarunk, de gyalog sincs messze, ahol én lakom, mert ez a busz eléggé megbízhatatlan. Így mondták: "terrebl szervesz", az első szótagot kissé hosszan is ejtve ("terrible service" egyébként, amit mondani akartak), de azért megértettük. Később kísérleti úton bebizonyosodott (versenyeztek Mateusz-sal), hogy Katerinának a villamosozás lassabb reggel, mint a buszozás...
Ezután megmásztuk az innen nem messze található Artúr-székét (Arthur’s Seat), ami egy vulkanikus hegy. A nem annyira meredek oldalon mentünk fel, és már majdnem egészen felértünk, amikor megpihentünk kicsit, és körülnéztünk. A város és az öböl csodálatos látványában gyönyörködhettünk. A csúcsra már nem út vezetett, a köveken kellett felmászni, nem volt túl egyszerű, de óvatosan csináltuk. Elég nagy volt a tömeg fent, és a szél is fújt rendesen. Lefelé a többiektől lemaradtunk Katerinával és szép kényelmesen, sokat beszélgetve jöttünk le, majd a parlament melletti szökökút medencéinek egyikében, ahol gyereke fürödtek és felnőttek áztatták lábukat, mi is lemostuk az út porát a lábunkról. Aztán úgy gondoltuk, hogy egy kis átöltözés után az út porát a Costorphine Inn-ben is le kéne mosni magunkról egy kis söröcskével … Megbeszéltük, hogy a Clermistonból induló „terebl szervesz” 1-es buszon találkozunk, Katerina otthon száll fel rá, meg én is. Ebben a műintézményben történt előző látogatásunk alkalmával ugyanis rájöttünk, hogy az 1-es pont arra közlekedik. Na mármost az, hogy a kocsmából hazafelé volt buszmegálló, az nem jelenti azt, hogy odafelé is van. Plusz még útfelújítás miatt az utca egyik oldala le is volt zárva, ezért még egy buszmegálló kimaradt a sorból. Mi meg csak utaztunk, utaztunk és reménykedtünk, hogy visszatalálunk (és nem halunk szomjan addig), ha egyáltalán le tudunk szállni valaha erről a terrebl szerveszről… Sikerült azért nagy nehezen, és a sör is jól esett. Van egy jó képünk, az Artúr székéről lefelé jövet készült (ld. balra). Katerina küldte át nekem ezzel a címmel: "Before or after?" - utalva arra, hogy kocsmázás előtt vagy után készült-e a kép. Hát az igazság az, hogy az Artúr székén nincs olyan műintézmény, ahol besörözhettünk volna, úgyhogy csak a fáradtságtól voltunk ilyen gyagyák ... 8/9/2018 0 Comments EDINBURGH BLOG/1. Nem minden kezdet nehéz – vagy mégis? (július 22. vasárnap –23. hétfő)Bécsből repültem először Frankfurtba, majd Edinburg-ba. Délután értem oda, a házinénim, Lynne, kijött a Drum Brae South-ra és onnan gyalog elmentünk a házáig. Ismerkedtünk, megmutatta a házat, a szobámat, kicsit beszélgettünk, és ellátott egy csomó információval az utazást illetően, kaptam egy csomó busz menetrendet is. Kiderült, hogy otthon hagytam egy nagyon fontos dolgot, az adaptert, amivel a brit konnektorba be tudnám dugni az európai csatlakozót. Nagyon mérges voltam magamra és el is mentem a közeli Tesco-ba, hátha van nekik, de semmi eredmény, csak visszafelé irányú adaptert találtam. Vacsora után aztán viszonylag korán elvackoltam magam, mert korán kellett kelnem reggel, fáradt voltam. Hétfőn reggel az Airlink 100-zal mentem be a Waverly pályaudvarig, ahonnan az út 5-10 perc séta a Canongate-en található iskoláig. Éppen csak megérkezett a busz, még ültem, amikor bekopogott az ablakon valaki nekem: Katerina volt, az a cseh tanárnő, akivel iskoláink egy közös, FOTO című projektben (Fight fOr TOlerance: https://issuu.com/iqnoli/docs/foto_2017-2019) vesznek részt és Csehországban, Susicében találkoztunk februárban. Már akkor beszéltük, hogy megyünk Edinburgh-ba továbképzésre és hogy nagyjából egyidőben, de nekem teljesen kiment a fejemből. A házinénije és egy lengyel kolléga, aki ugyanott lakik is vele volt, együtt mentünk be az iskolába, az Edinburgh School of English nevű nyelviskolába, ahol kiderült, hogy az én tanfolyamom egy más helyszínen lesz. Valami rémlett, hogy írtak egy emailt, amiben szerepelt ez, de a címet nem írták meg. Többen is jártunk így, nekünk a suli taxit hívott és így jutottunk el az Aquinói Szent Tamás Katolikus Iskolába, ahol több kurzus részére is béreltek termeket. Katerinával telefonszámot cseréltünk persze, hogy később megtaláljuk egymást és a következő két hétben sokat bandáztunk együtt. A tanáraink az első héten Cameron és Agnes voltak. Előbbi különösen a gyerekek, tinédzserek tanítása területén rendelkezett nagy tapasztalattal, ezért tőle inkább gyakorlati dolgokat tanultunk, mint például az osztály munkájának szervezése (classroom management), tanulási stílusok (learning styles) és külünböző intelligencia típusok (types of intelligence), projekt munka (project work), problémák, amik felmerülhetnek, hasznos internetes oldalak, stb. Jópofa fickó volt, nagyon tudott pofákat vágni, színészkedni, igen megkedveltük. Skót akcentussal beszélt, szólal még autentikusabb élmény volt. Agnes, aki egyébként lengyel, a módszertannak inkább az elméleti részét oktatta nekünk, sajnos mindig a fél 12-től fél 2-ig tartó blokkban. Enyhe külföldi akcentusa volt, ami annyira nem tetszett, jobban örültünk volna egy anyanyelvi tanárnak. A képen az első heti csoportunk van, mert a második héten kicsit változott a csapat összetétele. Balról jobbra haladva: Agnes, a tanárunk, Simone (olasz), Ildikó (magyar), Franziska (osztrák), Elisa (spanyol), én, előttem Anna (szlovák), Günter (osztrák) és Enzo (olasz). Érdekes, hogy Enzoval már találkoztunk pár évvel ezelőtt Colchesterben, ahol szintén egy CLIL (tartalom alapú nyelvoktatás) témájú továbbképzésen jártunk. A kollégák nagytöbbsége nem volt angoltanár, hanem a tantárgyát kellett oktatnia angolul, és azért jött, hogy ennek a módszertanát ismerje meg.
8/8/2018 0 Comments Ha nyár, akkor Erasmus+ KA1!Tudom, nagyon hülyén hangzik ez a cím, és azt is, hogy sokkal több olvasót vonzana ez a bejegyzés, ha a „szex” szó is szerepelne benne, de bocsi, ez valami egészen más típusú izgalomról fog szólni. Nagy izgalommal vártam már, hogy eljuthassak Edinburghba, Skócia fővárosába, ahol a tartalom alapú nyelvoktatás a középiskolában témájú (CLIL Secondary) kéthetes tanártovábbképző kurzuson vehettem részt az Európai Unió Erasmus+ KA1 programjának támogatásával. Iskolánkból hatan pályáztunk támogatásra, de csak hárman kaptuk meg, ezen szerencsések közé tartoztam én is. A pályázat elkészítésében kolléganőm, Nagy Marietta vállalta a koordinátor szerepét, azaz neki kellett a legtöbbet dolgoznia rajta és nagyon sajnálatos, hogy ő például nem kapott támogatást. Nekem is volt olyan év, hogy nem sikerült a pályázatom, de nem szabad elkeseredni, mert ha egyszer sikerül, onnan kezdve a következő már könnyebben fog menni. Én már többször is jártam külföldi tanulmányúton ezen lehetőséget (illetve elődjét, a Comenius programot) kihasználva, például Angliában kétszer, egyszer Észak-Írországban, egyszer Írországban, tavaly Máltán és az idén Skóciában. Ezekről az utakról korábbi blogbejegyzéseim tudósítanak, szakmai tapasztalataimat pedig egy angol nyelvű oldalon gyűjtöm össze. Az izgalom és várakozás azzonban nem volt felhőtlen, mert volt néhány dolog, vami előzetesen kissé aggasztott: 1) Az hogy milyen lesz az idő. Egy hét horvátországi nyaralás után a szép barnaságom bizonyára csak kopni fog, sőt arra számítottam, hogy sokat fog esni az eső. Két évvel ezelőtt Corkban például, minden nap esett valamennyit az eső, a kimosott ruhák nem száradtak meg, sokszor köd volt ... 2) Az, hogy messze lesz a szállásom az iskolától, sok időm el fog menni utazással, mint annakidején Belfastban. Mindenesetre letöltöttem a telefonomra egy hangoskönyvet, hogy ne unatkozzam közben. 3) Az, hogy jó lesz-e a kurzus. Ez a legfontosabb, mert ha nem jó, akkor az ember elvesztegetett időnek érzi a tanfolyam minden percét. 4) Az, hogy mi lesz közben itthon, a szeretteimmel és a kertemmel, mert hát két hét nagyon hosszú tud lenni. 5) Az, hogy milyen lesz a szállás. Családnál kértem szállást, mert szerintem ez a legjobb alkalom, hogy az ember a hétköznapi kommunikációt gyakorolja idegen nyelven. Eddig rendszerint szerencsém volt, kivéve tavaly Máltán. 6) Az, hogy mire lesz elég az EU által adott ösztöndíj. Ez sarkalatos kérdés, mert ha már az ember utazik, akkor minél többet szeretne látni, de az Egyesült Királyság nem olcsó hely, Edinburgh pedig különösen nem az. Végül a következőképpen alakultak a dolgok: 1) Az első héten jó meleg volt, Skóciában különösen szokatlanul, 30° körüli hőmérsékletekkel, majd kitikkadtunk a tanteremben. Jó, hogy volt ujjatlan felsőm, rövidnadrágom és szandálom is. Aztán a hét végére elromlott az idő, azaz megtapasztalhattuk az autentikus skót időjárást, sok esővel, kevés napsütéssel. Ekkor adta fel az elvileg vízálló túracipőm is a harcot (de erről majd később.) A második héten kellemes idő volt sok napsütéssel, de szinte minden napra jutott egy kis eső is. A hét végére aztán megint szép idő lett, de nem volt túl meleg, és a szél is gyakran fújt. Vízhatlan széldzsekim mindig a táskámban volt a teljes két hét alatt … 2) A tömegközlekedés végül is nem volt vészes. Az Airlink 100-at sokat használtam, különösen este hazafelé, mert gyakran jár és gyors, összeköti a városközpontot a nyugati résszel, ahol a Drum Brae volt a szálláshoz legközelebb (kb. 300 méter). Reggelente eleinte az 1-es busszal mentem, aztán a közelgő fesztivál és az útjavítások miatt az eléggé belassult, úgyhogy utána inkább mentem a 21-es busszal 3 megállót a háztól kb. 100 méterre lévő buszmegállótól a villamosvonalig, az pedig nagyon gyakran jár és nagyon gyors. Bankheadnél szálltam fel, kb. 15-20 perc alatt ért be a West End megállóhoz, onnan még kb. 10-12 percet kellett gyalogolnom, de a helyieket követve a rövidítő utakat is megtaláltam. Jó esetben 35 perc alatt beértem az iskolába, az Aquinói Szent Tamás Katolikus Iskolába, mert ez volt a helyszíne a kurzusnak, nem pedig a nyelviskola központi épülete. Ez is közel van a városközponthoz, de csendesebb helyen található. 3) A kurzus (Content and Language Integrated Learning – CLIL – Secondary) lényegében jó volt, kicsit panaszkodtunk az első hét után, de rugalmasak voltak és igyekeztek figyelembe venni az igényeinket (részletek később). Az is jó volt (de persze előre tudtuk ezt és én ezt a kiválasztásnál is figyelembe vettem), hogy naponta csak fél kettőig tartott az oktatás, így délutánonként volt idő megismerni Edinburgh-t és Skóciát. Szerintem teljesen felesleges napi 8 órában benn tartani a kurzuson az embereket, mert minden úgysem marad meg és a lendület délutánra jelentősen lankad. További részletek a kurzusomról: http://www.edinburghschoolofenglish.com/adults-students-professionals/courses/teachers-courses.html 4) Az itthoniak kibírták, csak hiányoztam nekik kicsit, különösen a második hét vége felé. A macskám is elvolt, hazaérkezésem után állandóan jött utánam simogatást kérve. A kert elgazosodott, de terem is rendesen, majd be kell pótolnom a lemaradást. 5) A szállás nagyon jó volt. Vendéglátóm, Lynne skót akcentussal és jó gyorsan beszélt, de nagyon szeretett beszélgetni, nyitott, kedves és vicces volt, szóval sokat tanultam tőle. A ház tiszta és barátságos volt, a szoba kényelmes, és volt wifi is. Lynne jól főzött, bőségesen ellátott ennivalóval, kétszer is mosott rám és mindenféle hasznos információval ellátott a helyi közlekedéssel és lehetőségekkel kapcsolatban. Macskája, Bella, már nem volt ennyire barátságos, és mivel Lynne úgy ejtette a nevét, mint mi a Bélát, én így, magyarosan szólítottam. 6) Az ösztöndíj elég volt. A kurzus díja fix, azon nem lehet változtatni, bár nem a legdrágább kurzust választottam, mert nem volt olyan magas az óraszámunk. Az útiköltségnél igyekeztem beleférni a keretbe, szóval jó korán, mihelyt megjött a hír, hogy nyert a pályázat, megvettem a repülőjegyet. Mivel nem kell a számlákat bemutatni, ezzel nem kell megvárni, amíg az ösztöndíj szerződés aláírásra kerül, mint régebben. A családnál való elhelyezés volt a legolcsóbb alternatíva a szállást illetően, mert félpanziót is magába foglalt, míg a városközpontban lévő önellátó diákszálló nemcsak drágább volt, de az étkezéseket is meg kellett oldani. Igaz, kellett vennem buszbérletet, de annak az árával együtt is jobban jöttem ki, mint az önellátósok. Az ebéden is tudtam spórolni, mivel általában szendvicset vagy valami más egyszerű kaját vettem 3-4 fontért, míg azok, akik étteremben vagy más beülős helyen ettek, 10 font alatt nem nagyon úszták meg, ha jól akartak lakni. Nem terveztem, hogy sok mindent vásárolgatok, egy-két kisebb ajándékot azért így is tudtam hazahozni. A megspórolt pénzből pedig meg tudtam nézni egy csomó mindent. Az is jó volt, hogy a KLIK megelőlegezte a teljes ösztöndíj összeget, míg a más országból érkező erazmuszosok csak a 80%-ból gazdálkodhattak, mert a többi 20%-ot csak a beszámoló után fogják megkapni. Többen pedig külön fizettek a pályázatíró és szervező irodának (50 ezer forintot hallottam). Szóval minden jól sült el, a részleteket a következő blogbejegyzéstől kezdődően mesélem el. 2017.07. 22. - A továbbképzés egy hete utáni plusz egy nap Miután pénteken megkaptam a bizonyítványomat a képzésről, felszabadultan elhatároztam, hogy azt az egy napot, ami még máltai tartózkodásomból hátravan, egy olyan kirándulással töltöm, ami már régőta vágyam volt. Amikor tavaly márciusban testvérvárosunkban, Marsaskalában jártam egy diákcsoporttal, sokfelé elvittek minket vendéglátóink, például a Blue Grotto (Kék barlang) sziklaívét is láttunk, voltunk Valettában, megnéztünk sok mindent, például a Nagymesterek palotáját és s keresztesek fegyvertárát is, és voltunk az Upper Barraka Gardens (Felső barakk kert) szép parkjában is. Ami akkor kimaradt, a Szent János Székesegyház, azt sikerült pénteken megnéznem. Viszont egyik vendéglátónk mesélt Gozo szigetéről, amiről akkor hallottam először és most, hogy idő is jobban volt rá, meg lehetőség is, elhatároztam, hogy egy teljes napot szentelek a Máltától északnyugatra található, gazdag történelmű szigetnek. Amikor a szerdai hajóút során megálltunk Mgarr kikötőjében, már akkor láttam, hogy nagyon szép a sziget és fekvésének köszönhetően sokkal kevésbé zsúfolt, mint Málta. Reggel 8.15-re volt megbeszélve, hogy felvesznek a Gillieru Hotel előtt, kicsit késett a transzfer, de végül is időben odaértünk Cirkewwába, hogy éppen elérjünk egy kompot Gozora (a térképen piros szaggatott vonal jelzi a két sziget közötti útvonalat). Odafelé nem muszáj jegyet venni, elég visszafelé, úgyis csak akkor ellenőrzik, ezért fel tudtuk gyorsítani a beszállást. Az átkelés nem tartott sokáig, talán 40 perc lehetett, és a kikötőben már ott volt a Citysightseeing Hop On Hop Off busza. A jegyet már előre megvettem egyébként, de a helyszínen is lehet fizetni. Az a jó benne, hogy egy kis prospektusban előre meghirdetik az útvonalat, azon be vannak számozva a megállók, van menetrend, és ezek alapján az ember szépen beutazhatja a szigetet, ott száll le, ahol akar, visszaszáll, amikor kedve tartja továbbmenni, végül a kompkikötőbe visszatér. Ugyanez a szolgáltatás a világ sok városában jól működik, voltam már ilyenen Barcelonában, Dublinban is.
Na de kezdjük az elején! A régi várbörtönnel kezdtem, aminek az az egyik érdekessége, hogy a rabok a puha mészkőbe ábrákat véstek, szimbólumokat rajzoltak, strigulákat véstek, hogy számolják a benn töltött napokat. Sajnos a turisták is … Néhányat lefényképeztem ezek közül. A börtön életét kis ismertető táblákon mutatják be. Érdekes volt, ugyanis itt a verekedős, párbajozós, bajkeverő johannitákat tartották fogva, általában nem hosszú évekig, inkább csak néhány hónapig. A higiénés viszonyok és az orvosi ellátás jó volt, naponta fürödtek, a koszt is változatos volt. Hát persze, gazdag családból származtak, a leggazdaggabb lovagrend tagjai voltak - vigyáztak rájuk ilyen értlemben is. Utána a Természetrajzi Múzeumba mentem, ahol az ásványok, mészkőben megkövült tengeri lények voltak számomra a legérdekesebbek. Ezután felmentem a vár legmagasabb részére, ahonnan gyönyörű a kilátás, szinte az egész szigetet látni lehet. Kiderült, hogy a Citadella természetvédelmi szempontból is nagyon fontos, mert a sziklák és romok között sok ritka növényfaj és állatfaj is él. Ezután továbbmentem a Folklór Múzeumba, ahol a gozóiak mindennapi életét, használati tárgyaikat, hagyományos viseletüket lehetett megnézni. Egyébként itt a mezőgazdaság számára kedvezőbbek a körülmények, mint Máltán, mert míg az szinte teljesen kopár, itt termékeny a föld. Láttam is a buszból szépen megművelt kerteket, zöld, burjánzó növényzetet. Az itt lakók sokáig földből éltek, és még ma is sokan foglalkoznak mezőgazdasággal. Valamint híresek a kézműveseik, például a csipkeverés is világhírű. Találtam egy adományokból fenntartott, egyesület által gondozott emlékhelyet is, Gunpowder Batteries vagy mi volt a neve, ahol annak idején a puskaport tartották nagy silókban. Megtekinthetők a járatok és a silók is, de elég félelmetes volt és sötét, nem mertem bemászni. Ugyanitt megtekinthetők a második világháborúban használt bunkerek is. Ezt követően lecsüccsentem a székesegyház előtti téren kicsit eszegetni, de ekkor már nagyon tobzódtak a turistacsoportok, úgyhogy elhatároztam, hogy még megnézem a Régészeti Múzeumot. Gozó már a kőkorszakban is lakott volt, vannak is megtekinthető emlékek és nagyon érdekes leleteket lehetett látni a kiállítási tárgyak között, például kis emberfigurákat, díszített edényeket, ékszereket. A kombinált jegyem az egyik ilyen újkőkori templomegyüttesbe is szólt, már alig vártam, hogy megnézhessem. Először azonban vissza kellett találnom a buszmegállóhoz és majdnem eltévedtem, mert a Citadella olyan hatalmas, hogy ha nem pont ott jön ki az ember, ahol bement, ezeken a kis kanyargós, szűk (egyébként a máltai utcákhoz hasonlóan elég koszos) városi utcácskákon nem könnyű eltalálni. De végül időben megtaláltam a busz megállóját és továbbutaztam. Xlendi szép tengerpartjánál nesz szálltam le, mert nem akartam strandolással tölteni az időt, annyira izgatott a nevezetességek felfedezése. Inkább továbbutaztam Dwejráig, ahol tulajdonképpen semmi más nincs, csak a sziklás tengerpart, egy pici kápolna és árusok. Hogy a busz megáll itt, annak az az oka, hogy itt van – vagyis inkább volt – az Azure Window, az Azúr Ablak, ami egy nagyon szép sziklaalakzat, de sajnos az idén márciusban a háborgó tenger szétzúzta a már amúgy is meggyengült sziklaívet.
Eztuán a buszon kicsit hosszabb ideig ültem, visszakanyarodtuk Rabat felé, majd különböző strandokon lehetett volna leszállni, a kommentárok is már fárasztóak voltak, úgyhogy inkább hunytam egyet és emiatt majdnem eljefejtettem leszállni ott, ahová már nagyon el akaratm jutni: a Ggantija Temples megállónál. Itt egy kőkorszaki templomegyüttest lehet megnézni, ami egyébként megkapta az UNESCO Világörökség színhely címet (link: http://heritagemalta.org/museums-sites/ggantija-temples/ ). A legenda szerint óriások által épített Ggantija templomokhoz tartozó látogatóközpontban megtekinthetők az újkőkori építményben talált leletek, valamint képek, festmények arról, hogy nézett ki, amikor megtalálták. Annyira jópofa kis emberfigurák is voltak köztük! És szoknyás nőalakok, persze edények is, kőgolyók, melyek segítségével a megalitokat a helyükre vitték. (A felülnézeti kép az internetről való, a többi saját.)
Ezután visszamentem a bejárathoz a táskámért, amibe a két liter vizemet és az ennivalómat, valamint a strand cuccomat pakoltam reggel és egész nap cipeltem magammal. Ahol lehetett, persze letettem a pénztár mellett. Így volt ez a közeli, ta’ Kola szélmalomban (link: http://heritagemalta.org/museums-sites/ta-kola-windmill/ ) is, ahol a gabonatermesztés és feldolgozás eszközeit lehetett megnézni és fel lehetett menni a malomkerék belső szerkezetéhez is, ahol a nagy malomkő annak idején forgott és őrölte a gabonát. Maga a szélmalom nagyon régi, az 1700-as évek első felében már működött. Ezután nagyon vágytam már egy kávéra, ezért besétáltam a faluba két utcányit és máris a főtérre értem, ahol természetesen volt hol bedobni egy capuccinót, majd a templomba is gyorsan bekukkantottam. Visszaszálltam a következő buszra és utolsó úticélom felé vettem az irányt: VÉGRE EGY STRAND! Útközben nagyon szép tájon haladtunk keresztül, míg végül a Ramla-öbölbe értünk. Itt nem sok időm volt, de annyira elég volt, hogy megmártózzam a tengerben és ragadjon rám jó sok a part vöröses homokjából. Nagyon szép strand, nincsenek hotelek meg ilyesmi, távol van a sok zajtól. Csak egy kis kávézó-étterem van, meg persze árusok az út szélén. A vörös homok között kövek is vannak, ezért a vízbe úszópapucsban mentem be. Viszonylag hosszú partszakasz, ezért eloszlik a nép, nincs tömegnyomor, nagyon kellemes, bár a vécé tisztasága hagy némi kívánnivalót maga után... Biztos, ami biztos, az utolsó előtti buszt akartam elérni, hogy mindenképpen elérjem a kompot és a transzfert Cirkewwában, de elég lett volna, ha az utolsót megcélzom – persze azon biztos nagyon sokan utaztak. Hazaérkezésemkor a szobatársamnak is elmondtam, hogy miket néztem meg és hogyan közlekedtem. Remélem, ha ő is elmegy valamelyik nap a barátaival, élvezni fogják a gozói kirándulást, mint ahogy én is nagyon, de nagyon! Este még volt egy fontos feladatom: össze kellett pakolnom mindent, amit csak lehet másnapra, hiszen reggel 5-re volt ígérve, hogy jön értem a taxi és visz ki a reptérre. 2017.07.23. péntek Utolsó napom a képzésen. Üdítően színes volt a mai kurzusnap, ugyanis a téma a kézműveskedés használata volt. Bevezetőként arról beszélgettünk, hogy bizony a rajzolás, vagdosás, ragasztás a tanórából túl sokat venne el, ezért inkább házi feladatnak szoktuk feladni. Aztán a vita során kiderült, hogy azért vannak olyan dolgok, mik egyszerűen és gyorsan megoldhatók, ezeket fogom is használni szerintem. Például a kis ujjbábok (lásd a diavetítés képét) papírból nagyon gyorsan meghajtogathatók és a dialógusok eljátszásánál jópofa módon színesíthetik az órát, ezzel is motiválva a tanulókat, illetve bábozással sokkal inkább hajlamosak érzelmeket is kifejezni, illetve kreatívan, viccesen megoldani a feladatot, mintha csak simán el kellene játszaniuk sajátjukként a dialógust.
Már reggel első dolgom az volt, hogy megkértem a tanárunkat, Douglast, hogy engedjen el előbb, hogy be tudjak menni délután Valettába megnézni a Szent János Székesegyházat, ami ugye háromnegyed vagy egy óra busszal és 4-kor bezár. Nem is volt gond, elengedett, az órák 90%-át így is teljesítettem. Kimentem a buszmegállóba és elzötyögtem tehát Málta fővárosába, ahol nagyon nagy a készülődés, építkezések, renoválások folynak, hiszen Valetta jövőre Európa Kulturális fővárosa lesz. Rengeteg szuper kulturális program van már most is egyébként, nagyon sok plakátot láttam jobbnál jobbnak ígérkező eseményekről.
Ez a két, az internetről letöltött kép a Caravaggio-festményeket mutatja, de a fényképek nem adják vissza a azt a csodálatos színvilágot és fény-árnyék játékot, amit a mester használt. Vettem egy kis könyvecskét, amiben a fotók gyönyörűek, de persze a méreteket ezek sem adják vissza.
Egyébként nem mehetek el szó nélkül a többi mestermű mellett sem hiszen a templom festményei, szobrai, bútorzata mind gyönyörű. A mai szemnek talán túl sok, szinte aranytól csöpög az egész, de ennek nyilván történelmileg érthető oka van, hiszen a rend hatalmát volt hivatott hirdetni.
Hazaértem, lezuhanyoztam, megvacsoráztam, blogot írtam, pihentem és beállítottam az ébresztőórát 7-re, mert holnap Gozo szigete lesz az uticél. Már nagyon várom!
2017.07.19. szerda Eljött a kirándulás napja, a máltai szigetvilág felfedezésének lehetősége – Nagy Várakozás (a továbbiakban: NV)/1. A Bugibba térre menet Monikával láttuk a Seahorse hajót, amivel majd kirándulunk és meg is kérdeztük a cég két alkalmazottjától, hogy ott veszi-e fel az utasokat, és igen. Azért elbattyogtunk a Bugibba térre - persze dombnak felfelé és sietve, hogy el ne késsünk -, de nem voltak ott a többiek. Végül nagy nehezen befutottak, bár két német, hogy el ne késsen, elindult maga északnak (pont az ellenkező irányba), azzal, hogy majd a hajónál találkozunk. A tanárunk is odajött a találka pontra, de a kirándulásra nem jött velünk, ami nem baj egyébként. Útmutatásunk alapján meg is találtuk a hajót befizettük a 15 eurós részvételi díjat és elindultunk. Tömve volt a hajó emberekkel, de nagyon durván, alig lehetett leülni – Csalódás (a továbbiakban: CS)/1. Először Szent Pál-szigete mellet haladtunk el, ahol annakidején az apostol hajótörést szenvedett, majd végig a máltai partok mellett, ahol sok barlangot is láttunk, például a Csempész-barlangot. Ez a rész nagyon tetszett – Kompenzáció (a továbbiakban: K)/1.
A vezetőnk egy nagyon vicces, idősebb fickó volt, aki több, mint negyven éve csinálja ezt. Időnként félelmetes volt, ahogy teljes sebességgel kanyarodott a motorcsónak és persze, mivel mint a heringek, úgy ültünk benne – CS/3 - , ilyenkor egymásnak dőltünk. A barlangok viszont nagyon érdekesek és szépek voltak, láttunk polip-bölcsődét, kénes lerakódásokat a falakon, mindenféle fura alakzatot, szóval izgalmas volt – K/3. Kb. 20 perc volt az egész, utána visszatértünk és mi is úszkáltunk még a tengerben továbbindulás előtt. Ekkor derült ki, hogy a strandtörölközőmet a motorcsónakban hagytam, ugyanis olyan forró volt az ülés, hogy rátettem és úgy ültem le, és kiszálláskor ezt elfelejtettem. Na mindegy, gondoltam, majd lesz másik. Ezt nem sorolom a csalódások közé, mert hát nem csalódtam magamban. :)
Volt ott egy kis köríves sziklaperem, amiről bele lehetett ugrálni a vízbe. Természetesen kisfiúk is ugráltak, de én nem mertem. Ez a rész nagyon jó volt nekem, mert bár sziklás, jól bele lehetett menni a vízbe egy kis beton platformról. Később, a hajó indulása előtt kicsivel visszamentem oda, ott is fürödtem még, aztán indultunk vissza. Fárasztó nap volt és hát elgondolkodtató, mennyire része lettem én is a globális környezetrombolásnak, hiszen én is egy voltam azon turisták közül, akiknek a kedvéért ezt az egész pusztítást véghezviszik. Nagyon megnőtt itt, Máltán az ökológiai lábnyomom. Szerintem a legtöbben, akik megtapasztalták ezt a borzalmas tömegnyomort és a kipufogóbűzt (bár sokan ebben élnek nap mint nap, talán észre sem veszik), nem nagyon fognak még egyszer idejönni. Én legalábbis messziről el fogom kerülni a kék lagúnát és a motorcsónakokat. Összességében, nem volt rossz ez a nap, de túl sok volt benne a csalódás – sajnálom és nem ajánlom senkinek a kék lagúnát, legalábbis nyári főszezonban biztos nem. 2017.07.20. csütörtök Szokásos nap a nyelviskolában, ügyek intézése, stb. Ma a dramatizálás módszertanáról volt szó a foglalkozásokon. Én nem nagyon szoktam a szó szoros értelmében vett szerepjátékokat csinálni a gyerekekkel, csak amit a tankönyv maga tartalmaz, és az elég kevés. Ugyanis ezek a feladatok általában nagyon sok előkészítést igényelnek: előkészítő feladatlapot csinálni, fénymásolni, szerepkártyákat készíteni, stb. A téma megbeszélése közben azonban előjött néhány ötlet, amivel sima tankönyvi tananyagból lehet szerepjátékot kihozni túl sok fáradtság nélkül, ezeket külön fel fogom magamnak jegyezni. (A képen egyébként úgy néz ki, mintha én lennék a tanár, de nem, ő az asztal másik végén van.) Elég sokat beszélgettünk arról is, hogy mik az előnyei és hogy lehet kihasználni a „peer-evaluation” lehetőségeit, azaz amikor a diákok egymás munkáját értékelik (kvázi ők játsszák a tanár szerepét). Az ebéd utáni órán pedig Douglas, aki máltai származású, tanított nekünk egy kis máltai nyelvet. Nagyon érdekes nyelv, az arab nyelvhez áll közel, de szókincsében sok az olasz és az angol eredetű elem. Málta kb. 4 milliós lakossága beszéli, de egyre inkább tért hódít az angol. Suli után el akartam menni Valettába megnézni a Szent János Székesegyházat, de a házinénim mondta, hogy hamar bezár. Csodálkoztam, de gyorsan megnéztem az interneten és tényleg: 4-kor bezárnak, főszezonban is! Azért ez nem semmi, hogy ezt megengedhetik maguknak, mindenki igazodjon hozzájuk – hát igen, ennyit a máltai lovagrend hatalmáról … Szóval maradtam a fenekemen és inkább blogoltam, pihentem, meg hasonlók, de a strandra nem mentem ki, mert már elegem volt a fülledt melegből mára, inkább a hűs szobát választottam. Holnap megpróbálok hamarabb elkérezkedni az utolsó óráról, hogy el tudjak menni megnézni a Szent János Székesegyházat. 2017.07.18. kedd Reggel az előzőhöz hasonlóan kezdődött a nap, azaz iskolába mentünk. Útközben bementünk abba a kisboltba, ami pont útba esik. Máltán egyébként nem vészesek az árak. A keddi napon még egyszer lefényképeztek, majd aztán végül mégiscsak a hétfőn készült kép alapján csinálták meg a diákigazolványomat. A kurzuson hatalmas mennyiségű fénymásolatot kaptunk. Mindenféle szokványos feladat volt rajtuk, a mi dolgunk pedig az volt, hogy találjuk ki, hogyan lehetne kreatívan használni őket. Aztán beszéltünk arról is, hogy a tanulók megmozgatása az osztályteremben mennyire teheti hatékonyabbá a munkát (mix & mingle, milling around, TPR, dictation race, pairing off). Ezek a technikák mind sokféle feladathoz kapcsolódhatnak. A következő téma az volt, hogyan vonjuk be a túl félénk diákokat, illetve mint kezdjünk a túlságosan is aktívakkal. A kollégák sok jó ötlettel szolgáltak ezen a téren is. Végül az aznap megbeszélt dolgok alapján egy-egy miniórát kellett kitalálnunk. A mi csoportunké mondjuk nem mini lett, hanem egy teljes 45 percet kidolgoztunk. Egy részét, magát a kreatív feladatot ki is próbáltuk a többiekkel. Délután egy fura feladatot csináltunk. Egy feladatlapot kaptunk, melynek témája a koldulás volt, azzal foglalkoztunk. Volt benne egy vers is (szerző nélkül), amit elemezni kellett. igazából ezt nem értettük, hogy miért csináljuk, vagy hogyan tudnánk alkalmazni. Nyelvileg sem volt igazán kihívás, szóval passz … Sara jó hírekkel örvendeztetett meg minket: holnap mehetünk a hajókirándulásra, le van foglalva a hely. Kicsit vitáztunk azon, hogy honnan is indul a hajó, és hogy hol találkozzunk, mert váltig állították a szórólap alapján, hogy a Bugibba Jetty a Bugibba tértől még északra van egy negyedórányi járásra. Én mondtam ugyan, hogy én láttam, hogy hol horgonyoz a hajó (csak ez az egy kétárbocos van az öbölben - a képen is látszik egyébként, pont középen), és az inkább dél felé van, de sok lúd disznót győz alapon én lettem a disznó – na már megint az állatoknál tartok... Azt is elhatároztuk napközben, hogy minden nap lesz két ember, akik „jegyzőkönyvet” vezetnek, majd e-mailben mindenkinek elküldik az aznap tanultak vázlatát. Egyetértettünk, jó ötlet, bár én szeretek magam jegyzetelni, és kézzel írva, mert abból jobban vissza tudok emlékezni, hogy mi volt. Iskola után kis pihi, majd eldöntöttük Monikával, hogy elmegyünk a nemzeti akváriumba. Az ő két másik kolléganője is csatlakozott hozzánk, akiknek az apartmanjában egy kedves, koreai fiú is lakik, akivel kicsit beszélgettem is mielőtt elindultunk. Nagyon klassz volt a Malta National Aquarium, élvezetes volt az egész, és még a diákigazolványukat is tudtuk használni. Nagy tartályokban mindenféle hal, rája, rák, korallok, stb, kis tableteken meg lehetett keresni, melyik milyen állat, gyerekeknek feladatok is voltak útközben. A legjobb az volt, hogy egy üvegalagútba is be lehetett menni, ahol szinte körülöttünk úszkáltak a halak, köztük cápák és ráják is. Jaj, nagyon jó volt, ajánlom mindenkinek. Ízelítőül két rövid video:
Hazafelé jövet bementünk egy boltba, aztán elvesztettük egymást, vettem képeslapokat, fényképeztem még párat és szépen hazajöttem vacsorára – ja igen, útközben még bedobtam egy sört, mégpedig máltai gyártású CISK-et miközben a gyönyörködtem a kilátásban.
|
Lepold Ágnes blogja
Ebben a blogban személyes élményeimet osztom meg az olvasókkal. Kirándulások, élmények, szabadidő, stb. Archives
August 2018
CategoriesAll Blog Comenius Család Iskola Kirándulás Kirándulás New Trip |