Egy nagyon hosszú nap Bár már volt min megírni a szöveget, sajnos az internetelérés eléggé gyatra a házban, úgyhogy nem sikerült még feltöltenem a blogot. Ezért elhatároztam, hogy viszem majd magammal a laptopot és remélhetőleg valamelyik helyszínen lesz elég jó kapcsolta ahhoz, hogy fel is töltsek egy-egy bejegyzést. Aztán lehet, hogy valamelyik csak otthon fog felkerülni. Július 9.-én reggel elég korán, 8.15-kor kezdtünk, amikor is összegyűltünk és buszokba szálltunk, hogy egy kicsit megismerkedjünk a környékkel. Először Flatfordban letettük a biológia és kémia szakosokat, akik itt terepgyakorlaton vettek részt. Mi viszont továbbutaztunk egy Kersey nevű faluba, ahol szalmatetős házakat és 14. századi fagerenda-vázú házakat láttunk, valamint egy „ford” nevű vízátfolyást az úton, ami nagyon nevezetes, mert nem építettek rá olyan hidat, amin járművel lehetne közlekedni. Nagyon szórakoztató rajta átszáguldani állítólag … (Ez valami "nagyon angol" dolog lehet :) ) Ezután egy Lavenham nevű középkori, faszerkezetű házakkal teli faluba mentünk, ahol a görbe ház (crooked house) is található a „There was a crooked man” kezdetű gyerekversből. A ház egyébként azért görbe, mert valószínűleg szegényebb emberek építették, akik nem tudtak kiszárított fát venni az építéshez, a nedves fa pedig idővel, ahogy kiszáradt, görbe lett. A falu templomát is megnéztük, ami gyönyörű, a 14-16. századból való, természetesen gótikus stílusban épült. Ezután Flatfordban újra csatlakoztak hozzánk a terepgyakorlatosok, és gyalog mentük át a réteken a folyó mentén Dedhamba. Útközben barátságos ökrök legelésztek mindenfelé, és tanultam pár új szót, például: cowpat=tehénlepény. Egyébként tényleg szép vidék, és a Dedham Vale-t Constable Country néven is emlegetik, mert a híres angol festő, John Constable errefelé élt és festett, és képein ezek a tájak köszönnek vissza. Egy terebélyes fa alatt fogyasztottuk el ebédünket. Többen irigyeltek, hogy én nem szendvicseket kaptam, hanem főtt kaját (kuszkusz saláta, grillezett zöldségek, krumplisaláta, torta). Az az igazság, hogy ez általában azon múlik, hogy mit beszélünk meg a háziakkal. Nekem ez mind csak az előző napi vacsora maradéka volt, semmi különös, úgyhogy szerintem bármelyik vendéglátó szívesen adott volna hasonló kaját a vendégének. Néhányan mások is kérték, hogy inkább salátát ennének, és kaptak is. Dedhamben is megnéztük a templomot, ami szintén elég régi, kicsit kevésbé díszített, de nagyon szép. Ezután visszatértünk Colchesterbe. A természettudomány szakosok már előző nap kaptak okítást a tantárgyaik tanításával kapcsolatban, ma rajtunk, matekosokon volt a sor. Előadónk Matt Baker volt, az egyik környékbeli középiskola igazgatóhelyettese, aki maga is matematika szakos tanár. Volt szó matematikai szaknyelvről, majd az iskolarendszer néhány sajátosságáról, a szintekről, célokról (target), a tanárok fizetéséről, a vizsgákról, stb. Aztán további matematikai terminológia következett, végül néhány hasznos, az interneten elérhető forrást ismertünk meg. Este fél hétkor végeztünk, nagyon elfáradtunk. A folytatásban a NAGYON ANGOL dolgokról lesz szó. :))) Comments are closed.
|
Lepold Ágnes blogja
Ebben a blogban személyes élményeimet osztom meg az olvasókkal. Kirándulások, élmények, szabadidő, stb. Archives
August 2018
CategoriesAll Blog Comenius Család Iskola Kirándulás Kirándulás New Trip |