Hát, aki legény éjjel, legyen legény nappal is… Csütörtökön igen kevés alvás után mentünk be reggel a nyelviskolába. Azt hiszem először nyelvtani feladatokat csináltunk, egy-két jópofa „activity”-t melyek során túl sok virtuális pénzt kockáztattam egy nyelvtanilag helyesnek gondolt mondattal, de elvesztettük egy hülye prepozíció miatt … nem baj, mert összességében nyereséges volt a játékunk, amivel még mindig dobogósok voltunk (3 csapat közül). Utána az ír népi hiedelmekkel és mesevilággal ismerkedtünk. A tündér- és szellemvilág jellegzetes alakjairól olvastunk és beszélgettünk. Hát, elég félelmetes némelyik … Itt van például a banshee (bensí), egy félelmetes nőalak, vagy banya, aki a sikolyával a közelgő halált jelzi. vagy például a changeling (csendzseling) – aki egy elcserélt gyerek. De nem akármilyen gyerek! Az igazi kisgyereket a gonosz tündérek elviszik és helyette egy gonosz, rossz gyereket hagynak a bölcsőben (ld a képet). Brrr … borzasztó! Délután (nem sokkal frissebben, mint délelőtt) meghallgattuk Damien előadását Írország és az EU kapcsolatáról. Álmosan is nagyon érdekes volt, Damien szerint az ír történelem legnagyobb, legfontosabb eseménye volt, amikor 1973-ban beléptek az EU-ba, mert ez végre elindított olyan pozitív folyamatokat Írországban, melyekre évszázadok óta nem volt lehetőség. Pénteken délelőtt úgynevezett web-questet csináltunk. Csoportokban dolgoztunk és az ír történelem egy-egy időszakát dolgoztuk fel, majd készítettünk belőle kiselőadást. Egy másik tanár-csoporttal voltunk együtt a gépteremben, én egy lengyel kolléganővel, Dorotával a kinsale-i csatát dolgoztam fel, majd a Büntető törvényeket („Penal laws”). Kinsale-be elmentem a tanfolyam utolsó napjának délutánján (tehát egy héttel a történelmi web-quest után) és saját szememmel is megtekintettem a helyet (ld. a lenti diavetítést). I. Erzsébet uralkodásának vége felé, 1601-ben, az ír sziget angol meghódításának utolsó lépcsője volt a kinsale-i csata. Ekkor az angolok Spanyolországgal is háborúztak, és az írek eközben egész szép sikereket értek el annak megakadályozásában, hogy az angolok végleg és teljesen birtokba vehessék a szigetüket. Szövetkeztek a spanyolokkal, akik segítették őket az angolok elleni lázadásban, azt remélve, hogy legyőzhetik örök tengeri ellenfelüket. Hát ez nem sikerült. A spanyolok bevették magukat Kinsale városába, amit az angolok ostrom alá vettek és a tengertől is elzártak. A segítségükre északról érkező ír sereg nem kapott segítséget a déli ír törzsektől, majd nem tudott egyesülni a spanyol hadakkal sem és a teljes sereget lemészárolták az angolok. A spanyolok elvonultak, az írek gyakorlatilag megsemmisültek a két nagyhatalom viaskodásában. Ezzel befellegzett az ír ellenállásnak, a sziget gyakorlatilag teljesen angol kézre került. Ezt követően az ír bárók, katonai vezetők elmenekültek az országból, a sziget ír vezetők nélkül marad, a hanyatlás felgyorsult. Az akkori vár helyén néhány évvel később épült a Charles Fort, amit megnéztem én is. Hatalmas, csillag alakú erőd. A városból kb 45 perc gyaloglással értem oda, legalább egy órát mászkáltam benne, majd újabb háromnegyed óra alatt visszabaktattam a városba. Visszaérkezésemkor láttam egy ír hadihajót elhagyni az öblöt. Nagyon szép délután volt, íme néhány kép. Visszatérve a webquest feladathoz, a másik témánk a Büntető törvények voltak, amit 1695-ben vezettek be. Lényegük az volt, katolikusok (azaz az írek, szemben a protestáns angolokkal) nem birtokolhattak földet, nem viselhettek hivatalt, nem kaphattak munkát a városokban, nem gyakorolhatták vallásukat, nem taníttathatták a gyermekeiket, stb. A többi csoporthoz hasonlóan mi is előadtuk, amit összeszedtünk a témáinkról. Délután aztán Damiennel indultunk történelmi sétára Cobh-ba (kouv), ami Cork tengeri kikötője. Vonattal jutottunk el a városka kikötőjébe, ahonnan a nagy éhínség idején (1845-52) és az azt követő időszakban milliók hajóztak ki és emigráltak. A kivándorlók emlékét őrzi több emlékmű is, Cobh kikötőjében a leghíresebb Annie Moore és két öccsének szobra. Bementünk az örökségközpontba, ahol mindenféle elsüllyedt és el nem süllyedt hajóról kaptunk információt, hiszen Cobh volt az utolsó kikötő az Amerika felé vezető úton. Itt adták fel a Titanic utasai is utolsó leveleiket (1912) – a postaláda ma is megvan, hát én is itt adtam fel az otthoniaknak a képeslapokat. Az itt megfordult híres hajókon utazó emberekkel pedig egy játék keretében ismerkedtünk meg közelebbről. Belépéskor ugyanis mindenki kapott egy jegy-másolatot és azt a személyt meg kellett keresnie a kiállításon, akinek a nevére a jegy szólt. Én egy amerikai hölgy, Grace Chafee Carroll jegyét kaptam, aki a Lusitanián utazott 1913-ban, hogy Írországban töltse szabadságát és sok fényképet készített, melyek ma fontos kordokumentumok. Később aztán a Lusitaniát 1915-ben a németek itt a közelben, Kinsale-nél süllyesztették el a németek. A mentést végző hajók a túlélőket Cobh kikötőjébe szállították be. Még sok más érdekes információt is meg lehet tudni a kiállításon, például ki lehet próbálni a morzézást. (ld. kép) Hát nem könnyű! Egyáltalán ritmusra nyomni a jeladó gombot, pláne kellő gyorsasággal … hát amit én nyomtam, azt nem nagyon tudta volna senki értelmezni. Cobh-i sétánk során megnéztük a tengerészek házaiból álló meredek utcát, majd a katedrálist is, végül beugrottunk egy helyi bárba, ahol fájós torkomra és gyengélkedő hangszálaimra való tekintettel ittam egy „hot whiskey”-t.
Cobh-ból Marc, Kasia és én már nem mentünk vissza Corkba, hanem kalandra fel! – elindultunk autóval teljesíteni egy feladatot a bakancslistámon – erről majd a következő részben.
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
Lepold Ágnes blogja
Ebben a blogban személyes élményeimet osztom meg az olvasókkal. Kirándulások, élmények, szabadidő, stb. Archives
August 2018
CategoriesAll Blog Comenius Család Iskola Kirándulás Kirándulás New Trip |