6/16/2010 Vsetín, Csehország - Projekt 2. részAz előkészítő látogatás tapasztalatai alapján eléggé "túlélőtábor"-kinézete lesz a dolognak. Az első hetet Rozsnyótól nem messze, sátortáborban fogjuk tölteni, ilyen tipikben (az Alcedo egyesület honlapjáról). Nem lesz áram, vezetékes víz, meg ilyenek. Szigorú szabályok szerint fogunk élni, nem szemetelünk, segítünk a konyhában, kipróbáljuk, lehet-e élni civilizáció nélkül. Esténként tábortűz lesz - na ez az a része, amit nagyon várok. Az Alcedo egyesület tanárai fognak foglalkozásokat tartani nekünk, nagyon mozgalmas lesz a program. Jó sok cuccot kell vinnünk, hogy boldoguljunk az "expedíció" kihívásaival: matracot, hálózsákot, gumicsizmát, elemlámpát, tányért, evőeszközt, poharat. Remélhetőleg nem fog esni az eső, mert akkor sokkal nehezebb lesz a túlélés. A második héten egy nagyon szépen felújított, több, mint száz éves faházban, a "Hájenkában" fogunk lakni. Az Alcedo egyesület önkéntesei nemcsak felújították, hanem ki is egészítették az udvaron egy fedett tűzrakóhellyel is, ahol sokan körülülhetik az éppen sülő-fővő vacsorát. A ház környezetét is rendbetették, kitisztították a patakot, kis tavacskát hoztak létre és építettek egy erdei tornapályát. Hülyének lenni jó. :))) A Hájenka melletti kis tavon kacsák is vannak. Nagyon szép a környezet. A bátor spanyol, aki kipróbálta a tornapályát. Végül egy kép arról, milyen arrafelé a táj. :) A következő blogbejegyzésben arról írok, mit láttunk a szlovákiai Trencsényben hazafelé ... Comments are closed.
|
Lepold Ágnes blogja
Ebben a blogban személyes élményeimet osztom meg az olvasókkal. Kirándulások, élmények, szabadidő, stb. Archives
August 2018
CategoriesAll Blog Comenius Család Iskola Kirándulás Kirándulás New Trip |